Az izraeli hadsereg (IDF) közlése szerint a 205. tartalékos páncélos dandár megkezdte műveleteit Dél-Libanonban, ahol a Hezbollah terrorszervezet infrastruktúrájának felszámolása a fő cél. A katonai akció során alagutakat, védelmi állásokat és egyéb ellenséges létesítményeket semmisítettek meg - tudósított a Times of Israel.
A hat ukrajnai frontszakasz közül háromról számolt be előretörésről vasárnap az orosz védelmi minisztérium. Az X-en (korábban Twitter) megjelent videófelvételek alapján saját repülőgépét lőtte ki az orosz légierő. Most az is kiderült, hogy Oroszország egyik csúcslopakodóját érte találat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb híreivel.
Az ukrán csapatok megállították az oroszországi Kurszk megyében az orosz hadsereg ellentámadását - jelentette ki Olekszij Dmitraskivszkij, a kurszki ukrán katonai parancsnokság szóvivője szerdán egy sajtónyilatkozatban. Egyre több, Ukrajnával szövetséges ország vezetője szeretné azt, ha Ukrajna tűzszünetet kötne Oroszországgal, ugyanakkor még mindig sokan tartanak attól, hogy egy ilyen lépés kontraproduktív lenne – tudta meg a Bloomberg. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb híreivel.
A Kyiv Post tett közzé fényképeket a Wagner-konvojra lecsapó tuareg lázadókról. A képet az ukrán hírszerzés (HUR) adta át az ukrán portálnak, ráadásul nagy valószínűséggel HUR-katona is látható a felvételen, amely jelzi az ukrán hírszerzés afrikai hadjáratát a Moszkva-szövetséges csapatokkal szemben.
A múlt héten váratlanul kétnapos hadgyakorlatot jelentett be Peking Tajvan körül arra válaszul, hogy az új elnök a beiktatási ceremónián fenntartotta a sziget önállóságára törekvő politikáját. A manőverek hamar véget értek, de a jövőre tekintettel a problémák egyre csak fokozódhatnak – írja az EurasianTimes.
Az Egyesült Államok valóban felfüggesztett egy bombaszállítmányt Izrael számára a rafahi katonai készülődés miatt - ismerte el Lloyd Austin védelmi miniszter szerdán a kongresszusban tartott meghallgatáson.
Elfogadhatatlan károkkal járna a Rafah elleni izrali offenzíva - jelentette ki helyi idő szerint péntek este Antony Blinken amerikai külügyminiszter, hozzátéve, hogy Izrael egyelőre nem tett közzé tervet arról, miként szavatolná a civilek védelmét a művelet során.
Úgy néz ki, legalább egy, de lehet, hogy két amerikai M142 HIMARS rakéta-sorozatvető is az orosz nagy hatótávolságú erők célkeresztjébe került a napokban. Az oroszok két rakétaindító megsemmisítését jelentették, de a felvételek ezt nem igazolják minden kétséget kizáróan.
Irán most már tagadja, hogy bármilyen, külföldről érkező támadás történt volna ellenük, a Tasznim hírügynökségnek azt nyilatkozták teheráni tisztviselők, hogy nincs semmi jele annak, hogy területük ellen izraeli katonai akció történt volna.
Ha Izrael bármilyen ellencsapást indít Iránnal szemben, a perzsa állam ezt elsöprő erővel torolja majd meg – jelentette ki Ebrahim Raiszi iráni elnök a Reuters tájékoztatása szerint.
A hétvégén példátlan katonai akció célpontjává vált Izrael: iráni drónok százai vették célba a zsidó államot, a légvédelem, légierő viszont külföldi segítséggel nagyon hatékonyan elhárította a támadást. Jeruzsálem most a válaszcsapás lehetőségét mérlegeli: a háborús kabinet egy része nyílt megtorló akciót akar, de egyelőre kevésbé valószínű, hogy erre a közeljövőben sor fog kerülni. Nézzük meg, mit tehet Izrael, hogy ne hagyja válasz nélkül a területét ért támadást.
Az iráni fegyveres erők vezetője figyelmeztette Izraelt, hogy ha megtorolják Teherán éjszakai drón- és rakétatámadását. Teherán Washingtonnak is üzent, hogy ne támogassa Izrael katonai lépéseit - tudósított a The Guardian.
Ellentámadásra készül az izraeli haderő, megtorolva Irán tegnapi katonai akcióját – írja több izraeli hadsereghez köthető forrás alapján a Times of Israel.
Irán bármikor megtámadhatja Izraelt, válaszul a múlt hétfői, damaszkuszi követséget ért légicsapásra, a zsidó államban most több helyi médiatermék is arról spekulál, hogy nézhet ki a perzsa ország katonai akciója.
Irán hamarosan meg fogja támadni Izraelt, a katonai akció lényegében eldőlt – írja a Bloomberg amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva.
Nem fogadta el a Hamász az Egyesült Államok által kidolgozott tűzszüneti tervet, arra hivatkozva, hogy nem vezet belőle egyenes út a Gáza elleni izraeli invázió lezárásához – írja a Times of Israel.
Özönvízszerű esőzések miatt aggódnak Horvátországban.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az európai szankciókhoz is hozzá kellene nyúlni.
Idén tavasszal 4550 darab fát szállítanak ki és ültetnek el.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?